1 2 3 4 5 6 7 8
 

 
E-mail:
Név:

feliratkozás
leiratkozás 
fokt motor
Időjárási helyzetkép a fokt motor oldalán
fokt motor


www.utvonalterv.hu
www.wellnessitthon.hu
www.pihenjitthon.hu
www.renegadetattoo.hu
 
Időjárási helyzetkép a fokt motor oldalán

 

 

A vasárnapi szakaszt ítélték a résztvevők az eddigi legnehezebbnek. Talán a sok műszaki gondnak és az összetört járműveknek köszönhetően.

Budapest-Bamako 9. szakasz: Assa-Tarfaya

Elvileg járhatatlan utakon haladtak, ezért iszonyatos napon vannak túl a résztvevők, akik közül páran feladni kényszerültek a versenyt. Talán a nap legnagyobb vesztesei a Duna Televízió színeiben indult –jól összeszokott páros- Markó Zsófia és Borsa Miklós, akiknek az autójuk felborult Tan Tan közelében a kősivatagon áthaladva.



 Miki szerint (én tegezhetem, mert régi motoros…és a mostani gépét még tőlem vette anno…) valami műszaki gond miatt blokkolt az autójuk és ezt követően felborultak. Vélhetően a futóműnél elszabadult csavar okozta a balesetet, de szerencsére személyi sérülés nem történt. (mellékesen jegyzem meg, hogy tavaly is kint jártak, amikor pedig egy „hirtelen eléjük ugró” fának hajtottak neki, de akkor még tudták folytatni a versenyt) A legpechesebb címet pedig én személy szerint a vezető helyről búcsúzó szlovák csapatnak ítélem, akiknél a sofőr nem más, mint a Dakar csillag Juraj Ulrich. Ők is borultak, majd feladták a további küzdelmet.

De rajtuk kívül még az asszisztencia autói is szinte mind technikai gondokkal küzdöttek a nap folyamán. Érvényes ez Pólcsik, Tóth és Szaller által vezetett gépekre. Sőt a Honvéd Dream Team autójának az eleje is összetört, és az IFA is betegeskedett. Rengeteg defekt és milliónyi gond…

Közben a szervezők a szakasz célpontját áthelyezték Tarfaya-ból a nyugat-szaharai Laayoune-tól 20-30km-re lévő, meglehetősen spártai táborhelyre. A Tarfaya-tól csaknem 100 km-re lévő változtatott napi célt illetően a szervezők ismét kaptak bírálatot a résztvevőktől.

A motorosok közül egyedül Kun Árpi hallatott magáról, aki már elérte a megjavított KTM-mel az Óceánt…és nagyon tetszik neki. Beszélgetve a helyi rendőrrel –valamint az eddig tapasztaltakat alapul véve- arra a következtetésre jutott, hogy becsületes kis népek vannak errefelé, csak bennünk van előítélet velük szemben.

Ennek cáfolására szolgálhat az a sztori, ami a szépségkirálynőkkel esett meg még pár nappal ezelőtt. Megálltak egy benzinkútnál tankolni, amikor a velük utazó operatőr kameráját és kistáskáját –benne az irataival és a pénzével- lopta el állítólag egy helyi kissrác. Persze az egy percre magára hagyott kamera, egy megoldatlan nap és eltévesztett szakasz következménye volt, mint ahogyan a táborhelyen kívüli éjszakázás is. Nem csoda, ha emiatt a szépségek a versenykategória utolsó helyén, meg persze az összeomlás szélén vannak.



 Azonban még mindig találnak mesés látnivalót a résztvevők, ami lelket önt beléjük a folytatáshoz.

De nem mindenkibe… A mai napon a résztvevőknek szétválnak útjaik és a Bamakóba tartók elindulnak Dakhla-ba, hogy elérjék az eredetileg célként kitűzött Mali fővárosát. Ők gondolom, azzal a repülővel jönnek haza, amire már indulás előtt megvették a jegyüket. Valószínűleg Dakhla-Dakar távot komppal tennék meg, kikerülve a veszélyesnek kikiáltott Mauritán részeket. Gondolom azért hatással volt a döntéshozókra a marokkói magyar konzul 22-i látogatása is, amikor is a táborhelyükön beszélgetett el egy kicsit a mezőnnyel.

Akik pedig maradnak továbbra is a versenyben, azoknak ma Tatooine a célállomás, ha csak nem változik…Mert a rajt máris változott: 8.15 helyett 13 órakor indulnak majd, addig is marad idejük a járművek foltozgatására.



TOTOS

<< vissza a Motorsport hírekhez

Kapcsolódó cikkek:


Budapest-Bamako 2010: Buli kifulladásig a célban Budapest-Bamako 2010: Marokkó új arca
Budapest-Bamako 2010: Hóesésben, keskeny szerpentinen át Budapest-Bamako 2010: Gyönyörű nap
Budapest-Bamako 2010: Az óceánparton haladva Budapest-Bamako 2010: Mars béli tájakon
Budapest-Bamako 2010: Szakadékok mentén, 2100 méteres magasságban Budapest-Bamako 2010: Tevék, homok, por
Budapest-Bamako 2010: Végre a motorosok is előkerültek Budapest-Bamako 2010: Már Afrikában a mezőny
Budapest-Bamako 2010: hosszú út a kompig Budapest-Bamako 2010: Út Mantováig
Budapest-Bamako 2010: Mantova-Perpignan Budapest-Bamako 2010: Elindult a mezőny
Budapest-Bamako 2010: Ma értesítették a résztvevőket a terrorfenyegetettségükről Mező Jani blogjából: Vége a Bamakonak
Welcome to Bamako Budapest-Bamako 2009 / Célba ért a mezőny nagy része!
Budapest-Bamako 2009- Mező Jani nem játszotta el a motorját! Budapest-Bamako 2009 / Terror veszély? Ugyan már!
Budapest-Bamako 2009 - Rendőri segítséggel rabolták ki a bamakósok kamionját Budapest-Bamako 2009 - Mező Jani elkártyázta a Yamaháját!?!
Budapest-Bamako 2009: 8.-9. nap Mauritánia Budapest-Bamako 2009 - Már majdnem Mauritániában
Budapest-Bamako 2009: Néhány friss kép a Motorrevü Team-től Budapest-Bamako 2009 - Újra az úton
Budapest-Bamako 2009: Folyamatos hideg Afrikában Budapest Bamako 2009: Havazás Afrikában...
Bamako: Elakadás, eltévedés, villámjelentés Budapest Bamako: Zsíros Gábor (Devils Mc) és Egri Tamás jelenti Afrikából
Budapest-Bamako 2009: A legzordabb nap volt a negyedik Budapest-Bamako 2009: Irány Afrika
Bamako Motorrevü Rally Duo helyzetjelentés Bamakón a Devils Mc
Budapest-Bamako rajt negyedszer, motoros indulókkal

 

Oldal tetejére