1 2 3 4 5 6 7 8
 

 
E-mail:
Név:

feliratkozás
leiratkozás 
fokt motor
Időjárási helyzetkép a fokt motor oldalán
fokt motor


www.utvonalterv.hu
www.wellnessitthon.hu
www.pihenjitthon.hu
www.renegadetattoo.hu
 
Időjárási helyzetkép a fokt motor oldalán

 

 

A nap elején ijesztőnek tűnt a mára előírt 12 órás szintidő, de a többségnek sikerült megoldania. Bár voltak, akik lecsúsztak az útról és Liszi autója is hengerfejes lett.

Budapest-Bamako 7. szakasz: Tinerhir-Mhamid 310 km

Bár nem kellett korán kelniük a résztvevőknek, mégis mindenki időben ott akart lenni az eligazításon és az azt követő fél nyolcas rajtnál, hisz a napi 12 órás szintidő láttán volt sejtésük arról, ami várhat rájuk. Reggeli rituálét követően – ami általában egy gyors fürdés, vagy mégsem és egy rövid kávézással egybekötött reggeli- neki is vágtak a veszélyesnek is mondható szakasznak. A mezőnynek ugyanis 2100 méter magasságban, szakadékok mellett vitt az útjuk,



 de jutott mára is völgyben elnyúló zöld oázis,




 illetve nyílegyenes vöröses homokút. Na meg rengeteg kő, ami ténylegesen rázóssá tette a mai etapot.



 A délelőtti rész – de inkább fél nap- azzal telt, hogy a sziklás terepen haladt a mezőny, miközben az Anti-Atlasz félelmetes kopár masszívumán kellett átkelniük és megérkezniük a Draa folyó fantasztikusan szép völgyéhez, ahol Zagora települése található. A hegyoldalba vájt utak nagyon szűkek és kövesek voltak, amelyek nem magas sziklafal meredezett, a másikról pedig szakadék tátongott, ezért a szembejövőknek nem sok esélyük lett volna a továbbhaladásra. Szembe azonban csak egy csapat dromedár tartott, akik ügyesen rájöttek, hogy nem férnek el tőlük és felmásztak a meredek sziklás hegyoldalra. (hogy mire képesek ezek a tevék…)

Zagora máskülönben híres az egykor innen induló, a Szaharán átvezető, és az észak-afrikai területeket Fekete-Afrikával összekötő karavánútról. A városban több helyen találkozni a táblával, amely azt jelzi, hogy innen 52 nap alatt érhető el a Mali északi részén fekvő ősi iszlám egyetemi város és vallási központ, Timbuktu. Zagorát pisték, vagyis sivatagi ösvények kötik össze az Erg Chebbi szélén fekvő Merzouga-val.



Zagora felé érkezve a rali résztvevői először a városból kirajzó, szolgáikat ajánló autószerelőkkel találkoztak, valamint az út szélén játszó gyerekekkel, akik rámenősen kéregetik az ajándékokat. Persze a járműjavítást tervező csapatok megálltak a helyi műhelyeknél, hiszen nem tudhatták mikor lesz újra lehetőségük egy kis reparatúrára. Majd a mezőny után eredtek, akiknek nagy része már be is ért Mhamid-ba.


Végre ismét lehetett szállodában aludni (már akinek jutott hely és volt rá pénze), ahol még medence is volt. De sokan választották a jól bevált sátrazást is.



A szintidő tartható volt ezért a városi bazárokat is meglátogathatták, ahol teázás mellett próbálták rátukmálni a „varázsszőnyegeket” az érdeklődőkre.

A Liszi László vezette csapatnak egyébként a mai szakaszt követően hengerfejes lett az autója, amit a célba érésük után azonnal 3 szerelő kezdett szerelni. (hiába, Lisziék komolyan veszik magukat...)

Kezd körvonalazódni végre az is, hogy ki megy le Bamakóig. A vállalkozó csapatok száma azért valamennyit fogyatkozott a napok múlásával, de azért még így is jelentős számban vannak bevállalós emberek. Állítólag Villám Géza vezetésével szeretnének eljutni Bamakóig, aki katonai kíséretet próbál szervezni melléjük.

Ma a fennmaradó szakaszok közül a leghosszabbat teljesítik a csapatok, Assa városába kell eljutniuk, ami a legrövidebb úton is több mint 550 km.

hát még kerülővel...



TOTOS

<< vissza a Motorsport hírekhez

Kapcsolódó cikkek:


Budapest-Bamako 2010: Buli kifulladásig a célban Budapest-Bamako 2010: Marokkó új arca
Budapest-Bamako 2010: Hóesésben, keskeny szerpentinen át Budapest-Bamako 2010: Gyönyörű nap
Budapest-Bamako 2010: Az óceánparton haladva Budapest-Bamako 2010: Mars béli tájakon
Budapest-Bamako 2010: Összetört autók és temérdek gond Budapest-Bamako 2010: Tevék, homok, por
Budapest-Bamako 2010: Végre a motorosok is előkerültek Budapest-Bamako 2010: Már Afrikában a mezőny
Budapest-Bamako 2010: hosszú út a kompig Budapest-Bamako 2010: Út Mantováig
Budapest-Bamako 2010: Mantova-Perpignan Budapest-Bamako 2010: Elindult a mezőny
Budapest-Bamako 2010: Ma értesítették a résztvevőket a terrorfenyegetettségükről Mező Jani blogjából: Vége a Bamakonak
Welcome to Bamako Budapest-Bamako 2009 / Célba ért a mezőny nagy része!
Budapest-Bamako 2009- Mező Jani nem játszotta el a motorját! Budapest-Bamako 2009 / Terror veszély? Ugyan már!
Budapest-Bamako 2009 - Rendőri segítséggel rabolták ki a bamakósok kamionját Budapest-Bamako 2009 - Mező Jani elkártyázta a Yamaháját!?!
Budapest-Bamako 2009: 8.-9. nap Mauritánia Budapest-Bamako 2009 - Már majdnem Mauritániában
Budapest-Bamako 2009: Néhány friss kép a Motorrevü Team-től Budapest-Bamako 2009 - Újra az úton
Budapest-Bamako 2009: Folyamatos hideg Afrikában Budapest Bamako 2009: Havazás Afrikában...
Bamako: Elakadás, eltévedés, villámjelentés Budapest Bamako: Zsíros Gábor (Devils Mc) és Egri Tamás jelenti Afrikából
Budapest-Bamako 2009: A legzordabb nap volt a negyedik Budapest-Bamako 2009: Irány Afrika
Bamako Motorrevü Rally Duo helyzetjelentés Bamakón a Devils Mc
Budapest-Bamako rajt negyedszer, motoros indulókkal

 

Oldal tetejére