1 2 3 4 5 6 7 8
 

 
E-mail:
Név:

feliratkozás
leiratkozás 
fokt motor
Időjárási helyzetkép a fokt motor oldalán
fokt motor


www.utvonalterv.hu
www.wellnessitthon.hu
www.pihenjitthon.hu
www.renegadetattoo.hu
 
Időjárási helyzetkép a fokt motor oldalán

 

 

A versenysorozat első ízben ment az amerikai kontinensre. A mezőny pedig hét viszontagságos nap után elérte a chilei Valparaiso városát, ahol pihenőnap következett.

A Repsol KTM – hármas fogatának- versenyzője, Marc Coma áll pillanatnyilag az élen, ráadásul a márkák harcában is a KTM remekel. Az összetett állás alapján ugyanis az első 11 helyből 10 KTM és 1 Yamaha szerepel, amelyet a csak a 12. helyen követ a Honda.

Az ismeretlen Dakar terület nagyon megnehezítette a motorosok dolgát, a profikét és az amatőrökét egyaránt. Az eddig teljesített hét szakasz mindegyike tartogatott meglepetéseket számukra, amelyet rengeteg esés, valamint defekt tarkított. Ezeknek köszönhetően sokat kellett felállítani a legtöbb esetben több, mint kétszáz kilós motort. A kavicsos, sziklás felületet váltja a dűne, valamint az agyag és a mocsár, amivel nem csak a technikának, hanem a gumiknak is meg kell küzdenie. A címvédő Cyril Despres számára is a defekt okozta eddig a legtöbb gondot. A tavalyi győztes „csak” az ötödik helyről várja a folytatást és eddig mindössze egyetlen futamgyőzelemmel büszkélkedhet, amit még a hatodik szakaszon ért el. Vele szemben Marc Coma – aki 2006-ban tudott nyerni- négy szakaszt is leggyorsabbként teljesített a hétből, aminek köszönhetően most több, mint 51 perces előnnyel vezeti a mezőnyt. Őt nem kis meglepetésre az amerikai Jonah Street követi, akinek szintén van egy szakaszgyőzelme, amelyet az 5. szakaszon szerzett. Harmadik helyen a francia David Fratigne, aki eddig 52 és fél perc hátrányt szerzett a Yamaha 450-ese nyergében. Talán ő lehet, aki megtörheti a KTM hegemóniát, hiszen az eddigi szakaszok mindegyikét az első tízben teljesítette. Egyetlen magyarunk, Dési János pedig – akinek az utolsó szakaszon szintén meggyűlt a baja a szürke homokdűnékkel- a 35. helyről várja a folytatást.

Mellesleg a rajtnál - Buenos Airesben- még három hölgy is indult, akik közül – Christina Meier második szakaszon történt kiesésével- még ketten versenyben vannak. Közülük a legjobb a holland Myriam Pol, aki összetettben a 47. helyen áll. A quadosk 25 indulója közül pedig 15 érte el a chilei Valparaiso városát.
Sokan nem is gondolták, hogy az afrikai versenysorozat gyötrelmeit a szervezőknek sikerül majd átültetni a  dél-amerikai megmérettetésre is.

Valóban mindenkire ráfér a pihenés.

Valparaiso-t a Csendes-óceán gyöngyszemeként emlegetik, amit bohém, de ugyanakkor művészi kinézetének köszönhet, a megannyi színesen festett házaknak és a barokk stílusnak. Az Andok vonulatait maga mögött hagyva festői látkép tárul az utazó szeme elé, ami egyedülálló látványt biztosit. A 270.000-es lakosú chilei város haditengerészeti akadémiáján rendezték be a pihenőnapi tábort a szervezők. Közös dormitóriumokkal, sok-sok ággyal termenként, valamint hatalmas fürdőterülettel, amelyben rengeteg zuhany és mosdó található. Viszonylag kis helyen felépített táborban, az egyetemi menzán osztották a tartalmas ételeket. Sőt este még a francia A.S.O. szervező cég egy városnézésre invitálta a résztvevőket az óceánparti városba. Persze a pihenéssel egy időben jutott faladat a motorok karbantartását illetően is, hiszen ráfért a vasakra a csutakolás és a javítás. Ki ne szeretne másnap illatos ruhában, karbantartott motorral nekivágni a 31. Dakar Rally második felének? Ne felejtsük el, hogy még hat kemény nap vár a mezőnyre!

Vasárnap Chile partjainál folytatja ámokfutását a rally, egy 652 km-es szakasz megtételével, amelyből 294 km lesz a mért szakasz. A szervezők viszonylag könnyű útvonalat jelöltek ki erre a nyolcadik etapra, de valószínűleg nem sok ideje lesz a motorosoknak élvezni a táj szépségét.

 

TOTOS

<< vissza a Motorsport hírekhez

Kapcsolódó cikkek:


Dakar 2012/ Despres lett a végső győztes! Dakar 2012/ Rodrigues nyert, Coma veszített
Dakar 2012/ Az első perui győzelem Despres nevéhez került Dakar 2012/ Coma nyert és ismét vezet az összetettben
Dakar 2012/ Az első perui győzelem Despres nevéhez került Dakar 2012/ Barreda első szakaszgyőzelme
Dakar 2012/ Despres megint nyert és visszaszerezte a vezetést Dakar 2012/ Sárba ragadt Despres elsősége
Dakar 2012/ Pihenőnapon 240.000 dollár Dakar 2012/ Coma kezdhette meg leghamarabb a pihenést
Dakar 2012/ Hatodik szakasz törölve! Dakar 2012/ Despres nyerte az 5. szakaszt és tovább növelte előnyét az összetettben
Dakar 2012 – Coma ismét szakaszt tudott nyerni Újabb BMW siker az utolsó napon
Coma-Despres 5:3 Despres lecsippentett valamicskét Coma előnyéből
Coma hagyta el leggyorsabban Chilét Street kibogozta a Copiapo hurkot
Coma idei harmadik sikere a Dakaron Chaleco nyerte a rövidített szakaszt
A pihenőnap is tartogatott meglepetéseket Dakar 2011 - Faria most tényleg nyert
Goncalves megszerezte a BMW első szakaszgyőzelmét Coma egyenlített a negyedik szakaszon
Coma diadala a harmadik szakaszon Cyril Despres második szakaszgyőzelme
Faria szakaszgyőzelemmel kezdett Dakar 2011 első napja
Dakar 2011 útvonala Dakar 2011 résztvevők
Magyar pilótája nem, de magyar navigátora lesz a Dakar 2011-es ralinak Dakar 2010: Faria diadala a 14. szakaszon és Despres győzelme a Dakaron
Dakar 2010: Ullevalseter a szakaszgyőzelmével egyenlőre a második Dakar 2010: Verhoeven és a BMW szakaszgyőzelme
Dakar 2010: Lopez újabb szakaszgyőzelme Dakar 2010: Coma már negyedszer nyert szakaszt idén
Dakar 2010: Coma nyerte a rövidített szakaszt Dakar 2010: Lopez második szakaszgyőzelme
Dakar 2010: Még 96 motoros van versenyben Dakar 2010: Despres hidraulika nélkül nyert ismét szakaszt
Dakar 2010: Coma újabb szakaszgyőzelme Dakar 2010: Shark SXR védi Cyril Despres fejét idén is - Most 20% kedvezménnyel Te is megveheted
Dakar 2010: Lopez megszerezte az Aprilia első szakaszgyőzelmét Dakar 2010/Motor: Marc Coma nyerte a negyedik szakaszt
Dakar 2010: első három nap összefoglalója Dakar 2010 útvonala és motoros résztvevői
Dakar 2009/Motor: Coma 2006 után ismét megnyerte a Dakart Dakar 2009/Motor: Útvonal változtatás és Daspres győzelem a 13. szakaszon
Dakar 2009/Motor: Daspres nyert a 12. szakaszon is Dakar 2009/Motor: Jordi Viladoms nyerte a csonka 10. szakaszt
Dakar 2009/Motor: 10. nap, 9. szakasz Verhoeven átszáguldott a kilencedik szakaszon Dakar 2009/Motor: 9. nap-8. szakasz - Despres második szakaszgyőzelme
Dakar 2009/Motor: 7.szakasz - Lopez diadalmenete a hetedik szakaszon Dakar 2009/Motor: 6. szakasz - Depres nyerte a hatodik szakaszt

 

Oldal tetejére