1 2 3 4 5 6 7 8
 

 
E-mail:
Név:

feliratkozás
leiratkozás 
fokt motor
Időjárási helyzetkép a fokt motor oldalán
fokt motor


www.utvonalterv.hu
www.wellnessitthon.hu
www.pihenjitthon.hu
www.renegadetattoo.hu
 
Időjárási helyzetkép a fokt motor oldalán

 

 

Ismét Argentina és Chile földjén száguldhat a világ legkeményebb autó-motor versenyének számító viadal, amely 1979 óta 31. alkalommal került megrendezésre.
A tavalyi évben már latin-Amerikába vándorolt a mezőny, mert a rendezők el szerették volna kerülni a 2008-as évben kialakult konfliktust Mauritániával, amely miatt abban az évben el is maradt a viadal. 2009-ben a versenysorozatot sikerült kellően megnehezíteni az Atacama sivataggal, ami méltó utódjául szolgált az afrikai terepnek. Ennek a híres chilei sivatagnak állítólag van olyan része is, ahol emberemlékezet óta nem esett eső. A Dakar színvonalához megfelelő terep tehát 2010-ben is adott.

Dakar 2010 útvonala



A két hetes verseny során meg kell küzdeni kemény talajjal, mélyhomokkal és hegyi útszakaszokkal egyaránt. Az Andokon való átkelés után, a chilei folytatásban az Atacama sivatagban tölt el öt napot a mezőny, majd visszafordulva az argentin főváros felé, hegyvidéki utak jönnek. A verseny egyik különlegességét az adja, hogy a versenyzőknek 4700 méteres szintkülönbséget kell leküzdeni az Andok átkelése során.



A táblázatból kiderül, hogy a motorosokra összesen 8.937 km vár, amelyből 4.717 km special (mért szakasz) lesz!

Dakar 2010 motoros résztvevői:

Hosszú idő után ez lesz az első olyan Dakar, amelyen nem vesznek részt magyar versenyzők. A gazdasági válság keresztülhúzta a mieink számításait. Mindössze egy magyar érdekeltségű induló akad a 2010 január 2-16. között megrendezésre kerülő Dakar rali mezőnyében. A 2009-es magyar tereprali-bajnok Miroslav Zapletal (cseh), aki az elmúlt évhez hasonlóan magyar licenszel versenyez majd a 2010-es Dakaron.
A tavalyi győztes Marc Coma (ESP) mellett a rajtnál felsorakozik majd további 160 motoros!
A címvédő KTM motorral indul csakúgy, mint a tavalyi második helyezett Cyril Despres (FRA) is…annak ellenére, hogy a KTM hivatalosan kiszállt a versenysorozatból.
Az Aprilia viszont most látta elérkezettnek a pillanatot, hogy bevesse 450-es motorjait, hiszen a Dakar szabályzatának módosítása (mely szerint 2010-től a 690-es motorok csak szűkítővel indulhatnak, amely igencsak levesz a lóerőkből, és amelynek köszönhetően a 450-esekhez hasonló állapotba kerülnek) növelte az esélyeiket. Bár az olasz márka a Dakar mezőnyében kezdőnek számít, mégis a legutóbbi Fáraó Rally eredményeire alapozva esélyesnek számítanak.
A megszokott márkák mellett még két újdonsággal színesedett a mezőny: David Casteu (FRA) teljesen új Sherco 450-es motorja, valamint a kínai versenyzők jelenléte a JINCHENG (Honda blokkos) motorokkal.



Motoros indulók listája:

1     COMA Marc (ESP) – KTM
2     DESPRES Cyril (FRA) – KTM
3     CASTEU David (FRA) – SHERCO
4     ULLEVALSETER Pal anders (NOR) – KTM
5     RODRIGUES Helder (PRT) – YAMAHA
6     VILADOMS Jordi (ESP) – KTM
7     KNUIMAN Henk (NLD) – KTM
8     VERHOEVEN Frans (NLD) – BMW
9     LOPEZ CONTARDO Francisco (CHL) – APRILIA
10     GONÇALVES Paulo (PRT) – BMW
11     PRZYGONSKI Jakub (POL) – KTM
12     FRETIGNE David (FRA) – YAMAHA
13     STANOVNIK Miran (SVN) – KTM
14     DUCLOS Alain (FRA) – KTM
15     MACEK Martin (CZE) – YAMAHA
16     PAIN Olivier (FRA) – YAMAHA
17     FARRES GUELL Gerard (ESP) – APRILIA
18     CZACHOR Jacek (POL) – KTM
19     FARIA Ruben (PRT) – KTM
20     PISANO Michael (FRA) – SHERCO
22     JARMUZ Krzysztof (POL) – HONDA
23     BERGLUND Thomas (SWE) – KTM
24     STREET Jonah (USA) – KTM
25     MATTHEIS Rodolpho (BRA) – KTM
26     BOINNARD Ludovic (USA) – KTM
27     JOBARD Willy (FRA) – KTM
29     BIANCHI PRATA Pedro (PRT) – BMW
30     CARILLON Patrice (FRA) – KTM
31     LUCA Manca (ITA) – KTM
32     PUERTAS HERRERA Miguel (ESP) – KTM
33     LAZARD Laurent (URY) – KTM
34     PEDRERO GARCIA Juan (ESP) – KTM
35     PAOLO Ceci (ITA) – APRILIA
36     DIALLO Mame less (SEN) – KTM
37     LEPAN Frédéric (FRA) – SHERCO
38     VILLARRUBIA Julián (ESP) – YAMAHA
39     DABROWSKI Marek (POL) – KTM
40     PROHENS Jaime (CHL) – HONDA
41     PROHENS Felipe (CHL) – HONDA
42     JAKES Ivan (SVK) – KTM
43     ZANOTTI Alessandro (MAF) – APRILIA
44     POL Mirjam (NLD) – HONDA
45     PAYEN Hugo (FRA) – BMW
46     MAZET Jean-Claude (FRA) – KTM
47     BELTRAMI Francesco (ITA) – APRILIA
48     LIEFHEBBER Hans-jos (NLD) – KTM
49     PICCO Franco (ITA) – YAMAHA
50     PRITULYAK Vadim (UKR) – HONDA
51     SAGHMEISTER Gabor (SRB) – KTM
52     BONNET Pierrick (FRA) – KTM
53     LENOBLE André (FRA) – BMW
54     CISCAR CHISBERT Rafael (ESP) – HONDA
55     MERKIT Kemal (TUR) – KTM
56     TORUNLAR Kutlu (TUR) – KTM
57     JUNCO ANDRES Aurelio (ARG) – KTM
58     BOUNDS Craig (GBR) – KTM
59     ARREDONDO Francisco (GTM) – KTM
60     DE BOIS Thomas (NLD) – HONDA
61     DUBOIS Norbert (FRA) – KTM
62     PABISKA David (CZE) – KTM
63     AMBROSIO Carlos (BRA) – HONDA
64     ROBIN Dominique (FRA) – KTM
65     MORO Joel (FRA) – YAMAHA
66     LORMAND Etienne (FRA) – YAMAHA
67     RANDYSEK Dusan (CZE) – YAMAHA
68     BARROT David (FRA) – YAMAHA
69     BONJEAN Bernardo (BRA) – Husaberg
70     ALAN Eduardo (ARG) – KTM
71     MITI Ruben marcello (ARG) – YAMAHA
72     SNIJDERS Marcel (NLD) – HONDA
73     PIZZOLITO Javier (ARG) – HONDA
74     HATTON Donald (CAN) – KTM
75     GUTIERREZ Jose (ESP) – KTM
76     SEEL Annie (SWE) – SUPER ROCKET
77     HAMARD Stephane (FRA) – SHERCO
78     JOANNIN Cyril (FRA) – SHERCO
79     RIVERA Victor (ESP) – YAMAHA
80     FANTOZZI Tiago (BRA) – KTM
81     BUSIN Pablo (ARG) – HONDA
82     MCKENDRICK John (CHL) – YAMAHA
83     ORTUNIO Herve (FRA) – BETA
84     ROSA Joao (PRT) – YAMAHA
85     SOLER Pau (ESP) – BMW
86     PALANTE Eric (BEL) – HONDA
87     VRUGGINK Gerrit jan gerben (NLD) – HONDA
88     CUCURACHI Ennio (BEL) – KTM
89     ZAHN Ingo (DEU) – KTM
90     DIGUIET Gilles (FRA) – KTM
91     RESSING Aloys (NLD) – HONDA
92     GARCIA VITORIA Manuel (ESP) – KTM
93     GIANNETTI Silvia (ITA) – KTM
94     MUGNAIOLI Fabrizio (ITA) – KTM
95     KRABBENBORG Tonny (NLD) – HONDA
96     PEYRARD Denis (FRA) – HONDA
97     DELAUNAY Alain (FRA) – HONDA
98     MEFFRE Laurent (FRA) – KTM
99     MENARD Jean-Christophe (FRA) – YAMAHA
100     MEIER Christina (DEU) – YAMAHA
101     GELEBART Gilles (FRA) – KTM
102     GELEBART Serge (FRA) – KTM
103     PRISER Serge (FRA) – KTM
104     NOONE Philip (IRL) – KTM
105     NERI Andrew (GBR) – KTM
106     DE GROOT Richard (NLD) – YAMAHA
107     PEILLON Philippe (GAB) – KTM
108     ANDREW James (CAN) – HONDA
109     CID DE LA PAZ Pablo (ARG) – BETA
110     FREINADEMETZ Martin (ROU) – KTM
111     PLANSON Gilles (FRA) – KTM
112     GUYOMARC’H Yannick (FRA) – KTM
113     DE BENEDICTIS NETO Vicente (BRA) – KTM
114     PINI Remo (ITA) – APRILIA
115     CABALLERO ALCAYAGA Rodrigo andres (CHL) – KTM
116     BOLLERO Rodolfo osvaldo (ARG) – KTM
117     CONNELL Garry (AUS) – Husaberg
118     KREJCI Roman (CZE) – YAMAHA
119     MANA Claudio (ITA) – APRILIA
120     CALIFANO Christian (FRA) – KTM
121     BARRIERE VARJU Christophe (AUS) – KTM
122     POLLARD Rob (AUS) – KTM
123     PORRELLI Laurent (FRA) – KTM
124     CUMMINS Paul (NZL) – YAMAHA
125     PEÑATE MUÑOZ Pedro manuel (ESP) – KTM
127     HATSWELL Rick (CAN) – KTM
128     SVITKO Stefan (SVK) – KTM
129     JAMETT Manuel (CHL) – YAMAHA
130     SOUSA Fernando (PRT) – YAMAHA
131     JONES Tamsin (GBR) – YAMAHA
132     BESSE Bertrand (FRA) – YAMAHA
133     BOUCHET Pascal (FRA) – KTM
134     JAQUET Wim (NLD) – YAMAHA
135     VELLUTINO Carlo (PER) – KTM
136     BARRON MIFFLIN Jacques (PER) – KTM
137     BIANCHI Gino (CHL) – YAMAHA
138     COLA Federico eduardo (ARG) – YAMAHA
139     BOTTAZZINI Gabriel Juan (ARG) – HONDA
141     CARLYLE Paul (GBR) – KTM
142     CAVELIUS Philippe (FRA) – KTM
143     KESSLER Dirk (USA) – KTM
144     PASCUAL Sergio gabriel (ARG) – KTM
145     PASCUAL Pablo oscar (ARG) – KTM
146     PEDERZOLI Claudio (ITA) – APRILIA
147     VIZCARRA Gabriel (ARG) – KTM
149     SEGARRA ALMAGRO Jairo (ESP)
150     SEQUEIRA Antonio (BRA) – KTM
151     SU Wenmin (CHN) – JINCHENG
152     WEI Guanghui (CHN) – JINCHENG
153     TRAHAN Patrick (CAN) – HONDA
154     TWEEDY Duncan (GBR) – KTM
155     VALLE Octavio (MEX) – HONDA
156     VERHOESTRAETE Frank (COG) – KTM
157     VESELY Jan (DEU) – YAMAHA
158     AMENGUAL Martin (ARG) – YAMAHA
159     SALANUEVA Agustin (ARG) – YAMAHA
160     QUIROGA Julio Federico (ARG) – KTM
161     CLAUDIO Rodriguez (CHL) – HUSQUARNA

TOTOS





<< vissza a Motorsport hírekhez

Kapcsolódó cikkek:


Dakar 2012/ Despres lett a végső győztes! Dakar 2012/ Rodrigues nyert, Coma veszített
Dakar 2012/ Az első perui győzelem Despres nevéhez került Dakar 2012/ Coma nyert és ismét vezet az összetettben
Dakar 2012/ Az első perui győzelem Despres nevéhez került Dakar 2012/ Barreda első szakaszgyőzelme
Dakar 2012/ Despres megint nyert és visszaszerezte a vezetést Dakar 2012/ Sárba ragadt Despres elsősége
Dakar 2012/ Pihenőnapon 240.000 dollár Dakar 2012/ Coma kezdhette meg leghamarabb a pihenést
Dakar 2012/ Hatodik szakasz törölve! Dakar 2012/ Despres nyerte az 5. szakaszt és tovább növelte előnyét az összetettben
Dakar 2012 – Coma ismét szakaszt tudott nyerni Újabb BMW siker az utolsó napon
Coma-Despres 5:3 Despres lecsippentett valamicskét Coma előnyéből
Coma hagyta el leggyorsabban Chilét Street kibogozta a Copiapo hurkot
Coma idei harmadik sikere a Dakaron Chaleco nyerte a rövidített szakaszt
A pihenőnap is tartogatott meglepetéseket Dakar 2011 - Faria most tényleg nyert
Goncalves megszerezte a BMW első szakaszgyőzelmét Coma egyenlített a negyedik szakaszon
Coma diadala a harmadik szakaszon Cyril Despres második szakaszgyőzelme
Faria szakaszgyőzelemmel kezdett Dakar 2011 első napja
Dakar 2011 útvonala Dakar 2011 résztvevők
Magyar pilótája nem, de magyar navigátora lesz a Dakar 2011-es ralinak Dakar 2010: Faria diadala a 14. szakaszon és Despres győzelme a Dakaron
Dakar 2010: Ullevalseter a szakaszgyőzelmével egyenlőre a második Dakar 2010: Verhoeven és a BMW szakaszgyőzelme
Dakar 2010: Lopez újabb szakaszgyőzelme Dakar 2010: Coma már negyedszer nyert szakaszt idén
Dakar 2010: Coma nyerte a rövidített szakaszt Dakar 2010: Lopez második szakaszgyőzelme
Dakar 2010: Még 96 motoros van versenyben Dakar 2010: Despres hidraulika nélkül nyert ismét szakaszt
Dakar 2010: Coma újabb szakaszgyőzelme Dakar 2010: Shark SXR védi Cyril Despres fejét idén is - Most 20% kedvezménnyel Te is megveheted
Dakar 2010: Lopez megszerezte az Aprilia első szakaszgyőzelmét Dakar 2010/Motor: Marc Coma nyerte a negyedik szakaszt
Dakar 2010: első három nap összefoglalója Dakar 2009/Motor: Coma 2006 után ismét megnyerte a Dakart
Dakar 2009/Motor: Útvonal változtatás és Daspres győzelem a 13. szakaszon Dakar 2009/Motor: Daspres nyert a 12. szakaszon is
Dakar 2009/Motor: Jordi Viladoms nyerte a csonka 10. szakaszt Dakar 2009/Motor: 10. nap, 9. szakasz Verhoeven átszáguldott a kilencedik szakaszon
Dakar 2009/Motor: 9. nap-8. szakasz - Despres második szakaszgyőzelme Dakar 2009/Motor: Pihenőnap - Pihenőnap féltávnál
Dakar 2009/Motor: 7.szakasz - Lopez diadalmenete a hetedik szakaszon Dakar 2009/Motor: 6. szakasz - Depres nyerte a hatodik szakaszt

 

Oldal tetejére