1 2 3 4 5 6 7 8
 

 
E-mail:
Név:

feliratkozás
leiratkozás 
fokt motor
Időjárási helyzetkép a fokt motor oldalán
fokt motor


www.utvonalterv.hu
www.wellnessitthon.hu
www.pihenjitthon.hu
www.renegadetattoo.hu
 
Időjárási helyzetkép a fokt motor oldalán

 

 

Az idei Dakar utolsó előtti napján Coma óriási hátrányt szenvedett, míg Despres másodikként végezve megerősítette az élen a helyét. Több mint 11 perces előnyével már vélhetően nem veszíti el ezt a Dakargyőzelmet.

13. szakasz: Nasca-Pisco



Az utolsó előtti szakaszon a még harcban maradt 100 motorosra 375km várt, amiből 100km volt az összekötő rész. Ez volt az utolsó lehetőség, hogy döntő előnyt kovácsolhassanak maguknak a résztvevők. Peru ezen része szintén bővelkedik dűnékben, ezért igazán izgalmas szakaszra számíthattak a versenyzők. Most már nemcsak ezekkel a homokvölgyekkel, hanem a fáradtsággal is meg kellett azonban küzdeniük, hiszen már jó néhány ezer kilométer állt mögöttük. Aki nem ismerte eddig ezt a fogalmat, az most extrém körülmények között tanulhatta meg, hogy mit jelent a kitartás.  
A Pisco-ig tartó feszített küzdelmet Marc Coma kezdhette, majd Barreda és Viladoms után indulhatott Despres. Coma taktikája egyértelművé vált az első kilométereket tekintve, hiszen olyan tempót diktált, amivel biztosíthatta volna előnyét az üldözőivel szemben. Semmi esetre nem volt szabad közelebb engednie legnagyobb riválisát, hogy megvédhesse címét. Azonban a gyors tempó már a 25. kilométernél megtorpant. Marc eddig nem tapasztalt mechanikus problémát észlelt, a sebességváltó rakoncátlankodása sokkolta őt.  A versenyt ugyan tudta folytatni, de a 95. kilométernél már közel négy perces hátrányban volt Despres részidejéhez képest!
CP1-nél (119km) Despres nevéhez fűződik a legjobb időeredmény (1h 15'28”), majd pedig Barreda (+2'14”) és Viladoms (+3'35) következett. Coma hátránya már 5'10”-re duzzadt, ami azt jelentette, hogy a hat perccel később indult Cyril már ott loholt riválisa nyomában.
Joan Barreda Bort a 148km-nél eltévesztette az irányt és ezáltal értékes perceket vesztett.

A dűnés részeken viszont Coma volt ügyesebb és a legutóbb mért bő öt perces hátrányát sikerült csökkentenie, hisz a 186km-nél már csak 2'14” volt a lemaradása a franciától. Öröme azonban nem tarthat sokáig, mert alig 20km-rel később eltévesztette az utat, amelyről 2km-rel is eltér. Mire vissza talál a helyes útvonalra, addigra már Jordi viladoms és Barreda vezetik a mezőnyt.

Coma elkóborlása sporttörténeti szempontból drámainak tekinthető, hiszen a 6 perccel később induló kihívója – Cyril Despres- mögé került 6'52”-el, ami összegezve azt jelenti, hogy ezen a szakaszon ennél a pontnál (232km) 12'52” volt a katalán hátránya!



A francia még a hátralévő kilométereken is tudott gyorsabb lenni, és elsőként érve a célba méltán örülhetett, hiszen előnye Comával szemben 13'25” lett. Azonban nem ő lett az első, hanem Helder Rodrigues, aki még a franciától is 47”-el gyorsabb volt ezen a perui szakaszon. Az első ötbe még Viladoms (+3'00”), Barreda (+5'13”) és Goncalves (+5'46”) fért be, míg Marc Coma csak 18. lett.

13.szakasz végeredménye:




Rodrigues méltán örülhetett nagyszerű szakaszgyőzelmének, de mindenki azzal volt elfoglalva, hogy Cyril Despres döntő előnyhöz jutott Coma eltévedésével. Az összetett időeredmény szerinti tizenegy perces előny szinte behozhatatlannak tűnik egy nappal a Dakar vége előtt. Hiszen az utolsó napon már csak 29km-es mért szakaszt kell megtennie a versenyben maradt 96 motorosnak!



Helder Rodrigues:
„Egy szakaszgyőzelem mindig nagy dolog, de a dobogós befejezés a lényeg. Lehet, hogy képes voltam egyes szakaszokon gyorsabb lenni, de mindig adódott néhány problémám és nem tudtam nyerni. Most azonban nagyon gyors voltam és sikerült hoznom valamennyi időt Cyrilen és Marcon.  Ez jó. Jövőre még rátermettebb leszek. Tudunk a csapatommal egész évben keményen dolgozni. Először megkapom az új motoromat, majd pedig kezdődhet a tesztelés. Aztán majd meglátjuk.”



Marc Coma:
„Mivel gondoltam, hogy nehéz lesz megtartanom az előnyömet ma, ezért olyan gyorsan kezdtem, amilyen gyorsan csak tudtam. A 25.km-nél azonban nagyon lelassultam. Sajnos sebességváltó gondom támadt és nagyon féltem, hogy nem leszek képes folytatni. Ezért örülök, hogy egyáltalán célba értem és az összetettben a második tudtam maradni. Harcoltam mindvégig és a legjobbat adtam, amit csak tudtam. De hát ez van. Csalódás számomra, hogy nem tudtam végig harcolni.”



Cyril Despres (SHARK):
„Én nem vagyok az a fajta, aki örülne a csapattársa problémáinak. Nem vállaltam kockázatot, de próbáltam közelebb kerülni az előttem haladókhoz. A tankolás alkalmával láttam, hogy 5 percet sikerült hoznom Comán. Ezt követően engem néhány alkalommal elvesztettek, de ez nem okozott nekem problémát, tovább összpontosítottam a célomra. A mai szakasz pszichológiailag nagyon kemény volt. Mindig az utolsó napig várok, hogy élvezzem a dolgokat, hiszen láttam már annyi mindent a Dakarban...azonban a dolgok ma kisimulni látszanak. Szeretnék a végéig nyugodt maradni és még többet élvezni belőle.”

...holnap Despres élménymotorozására számíthatunk.

TOTOS
 

<< vissza a Motorsport hírekhez

Kapcsolódó cikkek:


Dakar 2012/ Despres lett a végső győztes! Dakar 2012/ Az első perui győzelem Despres nevéhez került
Dakar 2012/ Coma nyert és ismét vezet az összetettben Dakar 2012/ Az első perui győzelem Despres nevéhez került
Dakar 2012/ Barreda első szakaszgyőzelme Dakar 2012/ Despres megint nyert és visszaszerezte a vezetést
Dakar 2012/ Sárba ragadt Despres elsősége Dakar 2012/ Pihenőnapon 240.000 dollár
Dakar 2012/ Coma kezdhette meg leghamarabb a pihenést Dakar 2012/ Hatodik szakasz törölve!
Dakar 2012/ Despres nyerte az 5. szakaszt és tovább növelte előnyét az összetettben Dakar 2012 – Coma ismét szakaszt tudott nyerni
Újabb BMW siker az utolsó napon Coma-Despres 5:3
Despres lecsippentett valamicskét Coma előnyéből Coma hagyta el leggyorsabban Chilét
Street kibogozta a Copiapo hurkot Coma idei harmadik sikere a Dakaron
Chaleco nyerte a rövidített szakaszt A pihenőnap is tartogatott meglepetéseket
Dakar 2011 - Faria most tényleg nyert Goncalves megszerezte a BMW első szakaszgyőzelmét
Coma egyenlített a negyedik szakaszon Coma diadala a harmadik szakaszon
Cyril Despres második szakaszgyőzelme Faria szakaszgyőzelemmel kezdett
Dakar 2011 első napja Dakar 2011 útvonala
Dakar 2011 résztvevők Magyar pilótája nem, de magyar navigátora lesz a Dakar 2011-es ralinak
Dakar 2010: Faria diadala a 14. szakaszon és Despres győzelme a Dakaron Dakar 2010: Ullevalseter a szakaszgyőzelmével egyenlőre a második
Dakar 2010: Verhoeven és a BMW szakaszgyőzelme Dakar 2010: Lopez újabb szakaszgyőzelme
Dakar 2010: Coma már negyedszer nyert szakaszt idén Dakar 2010: Coma nyerte a rövidített szakaszt
Dakar 2010: Lopez második szakaszgyőzelme Dakar 2010: Még 96 motoros van versenyben
Dakar 2010: Despres hidraulika nélkül nyert ismét szakaszt Dakar 2010: Coma újabb szakaszgyőzelme
Dakar 2010: Shark SXR védi Cyril Despres fejét idén is - Most 20% kedvezménnyel Te is megveheted Dakar 2010: Lopez megszerezte az Aprilia első szakaszgyőzelmét
Dakar 2010/Motor: Marc Coma nyerte a negyedik szakaszt Dakar 2010: első három nap összefoglalója
Dakar 2010 útvonala és motoros résztvevői Dakar 2009/Motor: Coma 2006 után ismét megnyerte a Dakart
Dakar 2009/Motor: Útvonal változtatás és Daspres győzelem a 13. szakaszon Dakar 2009/Motor: Daspres nyert a 12. szakaszon is
Dakar 2009/Motor: Jordi Viladoms nyerte a csonka 10. szakaszt Dakar 2009/Motor: 10. nap, 9. szakasz Verhoeven átszáguldott a kilencedik szakaszon
Dakar 2009/Motor: 9. nap-8. szakasz - Despres második szakaszgyőzelme Dakar 2009/Motor: Pihenőnap - Pihenőnap féltávnál
Dakar 2009/Motor: 7.szakasz - Lopez diadalmenete a hetedik szakaszon Dakar 2009/Motor: 6. szakasz - Depres nyerte a hatodik szakaszt

 

Oldal tetejére