Izgalmas világbajnoki sorozat ért véget a valenciai záró futammal, amelyet követően a legfontosabb kérdés, hogy magyarjaink közül kikkel találkozhatunk jövőre a gyorsasági motoros világbajnokság rajtrácsán, és melyik kategóriában?!
Talmácsi Gábor sorsa eldőlt még az idei utolsó verseny előtt, hiszen szombat este közölték a végleges döntést, miszerint a Moto2 géposztályban fog visszatérni a 2010-es évadban. Bár a közvéleményt annyira nem lepte meg a dolog, hiszen már a maláj nagydíj alakalmával szárnyra kelt ez a hír, ám akkor még nem volt hivatalos. Olyannyira nem, hogy a Talmát körülvevő management csak a valenciai verseny hétvégéjén egyezett meg az Aprilia és az új csapat vezetőségével a jövő évet illetően. Ezek szerint Gábor a Speedup Aprilia Team versenyzőjeként száll harcba az első Moto2-es világbajnoki trófeáért jövőre, és csapattársa Andrea Iannone lesz. Az Aprilia vélhetően nagy erőket mozgósít majd a két versenyző megsegítésére, amelyhez kitűnő mérnöki- és szerelőgárda szükségeltetik. A közös munkát pedig egy kétnapos teszteléssel kezdik Valenciában, az utolsó versenyt követő napon. Tehát Talma számára már el is kezdődött a 2010-es szezon!
Talmácsi Gábor: „Óriási dolog, hogy az Aprilia gyári versenyzője leszek jövőre, szinte el sem hiszem. Volt időnk Stefanoval közösen összeállítani, hogy mire van szükségem ahhoz, hogy újra főszereplője lehessek a motorsportnak és úgy gondolom, hogy elértük mindezt. Egy új dolog vár, új kihívásokkal, amit már alig várok. Olyan emberekkel dolgozhatok újra együtt, akikkel korábban már szép eredményeket értünk el, jól ismerjük egymást. Már a valenciai verseny után elkezdődik a munka és minden erőmmel azon leszek, hogy a legjobbak között legyek. Nem utolsó sorban szeretném megköszönni szponzoraimnak a támogatást, akik továbbra is hisznek bennem és segítenek.”
Stefano Favaro: „Minden ember életében vannak nehezebb időszakok. Nem volt könnyű az idei év, de rengeteg dolgot tapasztaltunk és igyekszünk mindig mindenből tanulni és a jókat leszűrni. A válság sajnos mindenhol érezteti hatását, ez alól nem kivétel a motorsport sem. Éppen ezért külön köszönettel tartozunk a MOL-nak, akik továbbra is töretlenül kitartanak Gábor mellett. A folytatással kapcsolatos tárgyalások során mindvégig arra törekedtem, hogy a lehető legjobb technikai feltételekkel tudjuk aláírni a szerződést. Azt gondolom, hogy sikerült. Gábor ismét gyári versenyző lesz, kiemelt figyelmet kap. Ő és az Aprilia korábban már nyerő párost alkotott és hiszem, hogy a rendelkezésre álló technikai háttérrel, szakember gárdával és nem utolsó sorban Talma tudásával és tehetségével jövőre újra főszereplőjévé válhat a világbajnokságnak.”
Luca Boscoscuro: „Nagyon boldog vagyok, hogy két tehetséges pilótával indulhatunk jövőre. Nagyon bízunk a fiatal versenyző, Andrea Iannone folyamatos fejlődésében, aki az idei eredményei alapján mindenképpen jó választás részünkről. Gábor személyében egy tapasztalt és gyors versenyzővel gazdagodtunk, akire nagy szükségünk van, és aki korábban már volt világbajnok az Apriliával.”
Azért ne menjünk el szó nélkül Talma utolsó MotoGP versenye mellett...
A maláj nagydíjat követően Gábor kint maradt pihenni a távol keleti részen, ahonnan haza érve sikerült az itthoni hidegben azonnal megfáznia. Ezért még a kórházat is meg kellett látogatnia mielőtt kiment volna a MotoGP idei utolsó versenyhelyszínére Valenciába. Ennek ellenére jól kezdte a versenyhétvégét. Saját bevallása szerint az eddigi legvezethetőbb motort állították össze a mérnökei, és a gyári támogatású Andrea Dovizioso-val próbált lépést tartani a pályán. Bár a 17. helyet szerezte meg az első szabadedzésen, úgy érezte, hogy jópár tized benne maradt még a teljesítményében. A szombati napon is sikerült tovább javítania, és a verseny napjára csak a gumiválasztás maradt az egyetlen bizonytalan pont. Nem véletlenül, hiszen a vasárnapi megmérettetésen éppen ez okozta számára az egyetlen problémát. A rajtot követően sikerült párat előznie, de a gumi egy idő után már nem akart tapadni, és a motor szinte vezethetetlenné vált. Talma az utolsó előtti helyen zárta a versenyt. Az idei évben két kategóriában is szerzett pontot, hiszen az év elején még a negyedliteresek között húzta gázt, ahol az év végi összetettben – legjobb magyarként – 28 ponttal a tizennyolcadik lett. A MotoGP mezőnyében pedig 19 ponttal lett a tizenhetedik!
Tóth Imi sorsa még mindig bizonytalan, hisz az egyetlen magyar MotoGP csapat még nem szerepel a jövő évi versenysorozat Moto2 kategóriájának nevezési listáján. Bár ott volt már egyszer a nevük, ám a portugál nagydíjat követő időszakban lekerültek róla. Mint arról már korábban beszámoltunk, a csapat összetűzésbe került az Aprilia gyárral, aminek hatására nem csak az olasz versenyzőjüket, hanem a csapat bizonyos jogait is elvesztették. A Racing Team Toth idei mérlege az összetettbeli 5. hely, amelyet Mattia Pasini 128 pontos eredményének tudható, míg Tóth Imi 12 ponttal a huszonkettedik helyen zárta a 2009-es évet. Sajnos az utolsó versenyhétvégén Imi magas lázzal küszködött, ami a gyenge motor mellé ezúttal gyenge fizikumot is párosított. Ennek hatására a pénteki edzést teljes egészében kihagyni kényszerült, míg a versenyen a 19. helyen ért célba.
Tóth Imi: „Nagyon megvisel ez az egész, leginkább azért, mert igazságtalannak érzem a döntnökök hozzáállását. Az első években hasonló nehézségekbe ütköztünk, de tekintettel arra, hogy akkoriban, kezdő csapatként még nem igazán volt eredményünk, nem ért minket meglepetésként a dolog. Ám az elmúlt három év eredményei alapján azt gondoltuk, nem kell majd aggódnunk és a Team Toth-nak igenis ott a helye a mezőnyben, mint ahogy az első listán ott is voltunk! Aztán egyszerűen töröltek, pedig nem is teljes a létszám egyelőre. De Apuval harcolni fogunk, nem adjuk fel, hiszen az eredmények alapján a csapatnak ott a helye jövőre! A mai futamról csak annyit, hogy még mindig elég gyenge vagyok, a motorom úgyszintén. Ennek ellenére végigmentem és a 19. lettem. Most arra összpontosítunk, hogy legyen jövőre, és akkor a Moto2 kategóriában, ahol sokkal kiegyenlítettebb lesz a mezőny, végre bizonyíthatok!”
Németh Balázs szezonja is felemásra sikerült, hiszen egy pár versenyt sérülés miatt ki kellett hagynia, ráadásul év közben csatlakozott a csapatához, ahol Talmácsi Gábor helyére érkezett. Az ő 2010-es szezonjával kapcsolatosan még szintén nincs végleges döntés, hiszen a Balatonring Team még hivatalosan nem nevezte meg versenyzőjeként a magyar fiút. Az idei utolsó versenyen ő volt azonban az egyetlen magyar, akinek sikerült pontokat szereznie, hiszen a negyedliteres géposztály mezőnyében a 13. helyen ért célba, amelyért három pontot is kapott. Az összetettben a most megszerzett pontokkal együtt, 11 pont áll a neve mellett, amellyel –közvetlenül Tóth Imi mögött- a huszonharmadik helyen végzett.
Németh Balázs nyilatkozata: „ A rajtnál kicsit beragadtam, így utolsóként fordultam az első kanyarba. Szerencsére ezután megtaláltam a ritmust, és minden körben megelőztem valakit, így gyorsan a 18-19. helyre zárkóztam fel. A verseny napján volt a legnagyobb a szél, ami megnehezítette a dolgom, néha olyan erősen fújt, hogy szinte lesodort a pályáról. Az idényem második fele jól sikerült, szinte minden versenyen pontot tudtam szerezni, és most jó érzésekkel távozom Valenciából is.”
Vajon a 2010-es évben ki fog majd Talma mellé felsorakozni a Moto2 rajtrácsához, és milyen eredményekre lesz(nek) képes(ek)?
TOTOS