Hasznos ötletek

Így készül Zarco különleges bukósisakja - MotoGP-ből a közútra

Vajon a sisak is hozzájárult Johann Zarco elképesztő rekordjához? A Shark mérnökei szerint feltétlenül, sőt azt is pontosan megmérték, mennyivel gyorsabb a motoros, ha áramvonalas bukót visel.

Közel két éve senki nem tudta megdönteni Andrea Dovizioso és a Ducati MotoGP-sebességrekordját, melyet hazai környezetben a 2019-es Olasz Nagydíjon állított fel. Dovi a végtelen hosszúnak tűnő célegyenes végén 356,7 km/órával száguldott, s egészen a 2021-es szezonkezdésig kellett várnunk, hogy valaki elhappolja tőle ezt a címet.

Johann Zarco megdöntötte a MotoGP sebességrekordját

Szintén egy ducatis, a Pramac színeiben induló Jorge Martin is felírta nevét a csúcstartók közé, ám 358,8 km/órás tempója „túl lassú volt”, hogy övé maradjon a megtisztelő cím.

Johann Zarco ugyanis 362,4-gyel repesztett idén a katari célegyenesben, így ő a MotoGP új sebességrekordere.

Most arról mesélnek a Zarco bukóját tervező mérnökök, hogy miért különlegesek a versenyzők és a közúton motorozók sisakjai, illetve az áramvonalas héj miként járult hozzá Zarco rekordjához.

Zarco és a bizonyítottan nagyobb végsebességet hozó, aerodinamikus sisak

Mark Eilledge, a Shark UK műszaki menedzsere avat be minket a részletekbe.

Zarco és a Shark: folyadékdinamika a motorosok szolgálatában

– Immáron kereken tíz éve használunk a Sharknál számítógépes elemzést a sisakok tervezése és gyártása során, hogy minél tökéletesebb végeredményt érjünk el. Az úgynevezett számítási folyadékdinamika (CFD) van segítségünkre, melyet az élet számos területén alkalmaznak, például űrkutatásban, ipari rendszerek tervezésekor, időjárás-előrejelzések készítésekor, sőt ezzel vizsgálhatják a belsőégésű motorokban zajló folyamatokat is.

– Ebből aztán a pilóták és a közúton motorozók is profitálhatnak, ugyanis kiszűrhetők a turbulenciák, légörvények, s ennek köszönhetően kevésbé cibálja a szél a motoros fejét – legyen szó a versenycélú sisakról vagy például a túrázóknak fejlesztett Spartan GT-ről – emelte ki Mark.

– Tisztán emlékszem, úgy öt évvel ezelőtt milyen visszajelzéseket kaptunk a Race-R Pro és Race-R Pro GP sisak kapcsán – folytatta –, mivel egy különös, közúton csak nagyritkán tapasztalható jelenséget osztottak meg velünk a pilóták. Amikor a célegyenes végén fékezni kezdenek, felegyenesednek a nyeregben, ám a megváltozó légáramlás miatt gyakori panasz, hogy a szél jobbra-balra cibálja a fejüket, így nem tudnak a féktávra és a kanyarra összpontosítani.

„Ebből a közúton motorozók is profitálhatnak, ugyanis kiszűrhetők a turbulenciák, légörvények, s ennek köszönhetően kevésbé cibálja a szél a motoros fejét – legyen szó a versenycélú sisakról vagy a túrázóknak fejlesztett Spartan GT-ről”

Ezt úgy szüntettük meg, hogy a számítási folyadékdinamika segítségével két hosszanti szárnyat alakítottunk ki a héjon, ami megoldotta a gondot.

Azonban fejlesztés közben felfigyeltünk rá, hogy a sisak és a bőrruha púpja között is légörvények alakulnak ki, ezért egyre nagyobb hangsúlyt fektettünk a hátul ékalakban „megnyúló”, minden eddiginél szebb áramlást biztosító héjak tervezésére.

Már az első, 2016-os tesztek sikerrel jártak: Mugellóban a Yamaha GP-motorjain 2,5 km/órás sebességkülönbséget mértek az új/régi bukóval, sőt azóta ennél is messzebbre jutottak: „Nemrég a KTM-mel is végeztünk egy átfogó tesztet, ahol még nagyobb volt a sebességkülönbség.”

A hangsúlyos szárny szinte teljesen megszünteti a sisak és a bőrruha púpja között kialakuló turbulenciát, ezáltal gyorsabbak a pilóták az egyenesekben. A felső, ékalakú élek abban segítenek, hogy féktávon ne rángassa a légörvény a fejüket, ezáltal jobban koncentrálhassanak a közeledő kanyarra (Kép: Motorcyclenews.com)

Természetesen az újságírók rákérdeztek Marknál, hogy mennyi is volt pontosan az „még nagyobb” sebesség, de ő viccesen félresöpörte a kérdést: „Szívesen elárulom, de ez szigorúan titkos, szóval utána meg kell ölnöm magukat…”

Így néz ki, amikor egy ember 10 másodperc alatt tesz meg egy kilométert…

Persze a sisakszárny kialakításakor azt is muszáj volt figyelembe venniük, hogy eséskor ne akadhasson el az elem és ne okozzon sérülést. Így a számítógépes vizsgálat és a törésteszt együttes eredményeként született meg a végső forma, amit láthatunk a Zarco nevével fémjelzett Shark sisakokon is.

Az ideális áramlásnak köszönhetően 2,5 km/órával nagyobb végsebességet ért el a motor (Kép: Motorcyclenews.com)

A versenyzők tehát magasabb végsebességet és így jobb köridőt érhetnek el az aerodinamikailag tökéletes sisakban, valamint jobban összpontosíthatnak, mivel nem rázza a fejüket az idom okozta turbulencia. Mivel a pályán „tanultak” viszonylag gyorsan megjelennek az utcai fejvédőkön is, minden motoros jól jár a fejlesztésekkel – csendesebb, kényelmesebb sisakban utazhatnak, ami hosszú távon pihentetőbbé, élvezetesebbé és nem mellesleg biztonságosabbá teszi a motorozást.

Korábbi Hasznos ötletek hírek:

2021-07-12 hétfő Kánikulában is kényelmesen: a Bering új nyári dzsekijei és motoros cipői

Az éppen hetven (!) éve alapított, francia Bering újabb nyári felszerelésekkel lepte meg a motorosokat. Női és férfi szabású dzsekik, valamint jól sze...

2021-07-03 szombat Hogyan válassz új sisakot és milyen méretű bukóra lesz szükséged?

Hasznos táblázat segít eligazodni a motorosoknak, hogy mire figyeljenek új bukósisak választásakor és felpróbálásakor.

2021-06-22 kedd HOGYAN VÁLASSZ MOTOROS FARMER MÉRETET

Ha nem szeretsz, vagy egyszerűen nincs időd boltokba járni és inkább az interneten vásárolnál, összeállítottunk számodra egy útmutatót arról, hogyan v...

2021-06-20 vasárnap Miért és milyen sisakbeszélőt vegyél? Kiválasztástól a beépítésig

Ma már a neves gyártók sisakbeszélői is kedvező áron elérhetőek, sőt olyan gazdag a kínálat, hogy létezik kifejezetten utasnak fejlesztett, rövid ható...

Régebbi cikkek

Bagster (2014-04-28)
S100 újdonságok (2011-06-10)
Harmincon túl... (2010-11-30)