Tesztek

Shark RSJ nyitott bukósisak a meleg és napfény ellen

A cápások ezúttal készítettek egy üvegszálas nyitott sisakot, amelybe lehajtható, sötétített belső plexit (napszemüveget) rejtettek.

A nyár közeledtével sokan gondolkodnak el a megfelelő szellőzéssel rendelkező, de ugyanakkor könnyű és biztonságos bukósisak vásárlásán. A SHARK most a piacra dobta legújabb RSJ modelljét, amely aerodinamikus, üvegszálas héjszerkezetű, valamint a karcmentes plexije mélyen az állrész alá nyúlik. A szokatlanul nagy sisakrostélynak köszönhetően csendesebb a versenytársainál és az oldalán található rögzítő szemek által nem tud alákapni a szél. Felnyitása azonban kifelé feszítéssel könnyedén megoldható. Ezen kívül még egy karcmentes, sötétített plexit rejtettek a homlokrészhez, amit a sisakon kívül, bal oldalon található kis kar segítségével le lehet hajtani a szemünk elé, az orrnyerget követő kivágással. Lehajtott állapotban pont úgy néz ki, mint egy napszemüveg, amelyet éppen ezért nem is kell külön megvennünk illetve magunkkal vinnünk. A két méretben kapható héjszerkezetet öt féle méretű, kivehető béléssel kínálják, amelybe beépített szellőzőcsatornákat alakítottak ki. A szellőzők nyílásai a fejtetőnél, két oldalt elől engedik be a levegőt, ami a hátsó részen keresztül egy közös nyíláson távozhat. Ha a szabályozható szellőzés ellenére mégis izzadnánk, akkor az antiallergén, izzadságelvezető belsőt kivéve könnyen tisztíthatjuk azt. A bukót dupla D gyűrűs zárral rögzíthetjük az álunkon. Külön előnynek tekinthető, hogy a fülrésznél nagy helyet találunk, amely az utólag szerelt head-set hangszóróinak adhat teret.

A SHARK SRJ bukósisakjában nem kell küzdenünk a meleg és a napfény ellen, hanem kényelmesen húzhatjuk a gázt.

További információ: FOKT.HU

TOTOS

Korábbi Tesztek hírek:

2009-05-22 péntek A Daytona Nonstop GTX motoros csizma tovább bírja

Háromnegyed éve szolgál nap mint nap a Daytona Nonstop GTX csizmájakollégánk lábán. Nyár végén azt írtuk róla, hogy egy hatalmas esőzés után nyirkos...

2009-05-07 csütörtök Shark RSJ nyitott bukósisak a meleg és napfény ellen

A cápások ezúttal készítettek egy üvegszálas nyitott sisakot, amelybe lehajtható, sötétített belső plexit (napszemüveget) rejtettek. A nyár közeledté...

2009-05-05 kedd Bering Expedition ruházat 3 az 1-ben: egyszerű, mint az instant kávé

Ha szeretsz túrázgatni, vagy egész évben motorozol, és pénztárcakímélő megoldást keresel a ruházkodásodhoz, akkor a Bering Expedition jó választás leh...

2009-05-02 szombat Daytona Nonstop GTX motoros csizma fél év nyúzás után

A Daytona Nonstop GTX motoros csizmát fél éve hétköznapi lábbeliként viseljük, ennek ellenére talpa alig észrevehetően kopott csak meg. A varrások min...

Kiemelt akciós termékeink